IMG 2501A korábbi évekhez hasonlóan idén is a Megyeházán ünnepelték meg a Szociális Munka Napját a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Pest Megyei Kirendeltségének dolgozói és a kirendeltség fenntartásában működő intézmények munkatársai.

 

 

Fülöp Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára, dr. Radich Orsolya, a Pest Megyei Kormányhivatal főigazgatója, Szabó István, Pest Megye Közgyűlésének elnöke és dr. Pitzné Heinczinger Mónika, a kirendeltség igazgatója egyaránt köszönetet mondott a szociális ágazatban dolgozóknak. Beszédükben mindannyian kihangsúlyozták, hogy nagyszerű szakemberek látják el a sokszor embert próbáló feladatokat az intézményekben.IMG 2535

Az ünnepségen hét intézményi dolgozó, valamint egy alapítvány részesült főigazgatói dicséretben a szociális ellátásban nyújtott kiemelkedő és példamutató munkájuk okán: Ács Lászlóné, Ombódi Olivér, Tóthné Győri Ilona, Hangyáné Krasznai Eszter, Miklósné Grenács Annamária, Czopkó Valéria, Mészárosné Koncz Erika, valamint a „Csepp a tengerben” Állami Gondozott Fogyatékos Gyermekekért Alapítvány.

Külön gratulációban részesült Kovács Linda, a Pest Megyei Viktor Egyesített Szociális Intézmény ellátottja a műkorcsolya sportban elért sikeréért, Linda ugyanis Európa-bajnokként tért vissza a Finnországban megrendezett kontinensbajnokságról.IMG 2594

A Pilisi Gyermekotthon, Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola és Készségfejlesztő Iskola tanulói színvonalas műsorral készültek, Bordács Roland és Bordács Arnold előadásban két nagyszerű dal csendült fel, Fekete Tamás pedig egy Ady Endre verset szavalt el. Az idei évben sztárvendégként Vincze Lilla lépett fel.